4. rész

Ebéd után visszatértem a munkához és mint aznap már olyan sokszor kiderült, hogy a fél év intenzív koreai nyelvtanulás jó volt az általános nyelvre, de az üzleti nyelvben voltak erős hiányosságaim. Így néhány dologra muszáj voltam rákeresni, hogy mi mit jelenthet akár egy szerződésben, akár egy fellépéssel kapcsolatos megkeresésben. Bár a legjobb fordítót használtam mégis úgy éreztem, hogy muszáj leszek Soojin segítségét kérni. David épp tárgyalt őt nem akartam ilyennel zavarni. Így, miután jeleztem David asszisztensének, hogy hova megyek elindultam a két emelettel lejjebb lévő smink szobába. Szerencsére a nyakamban levő belépőkártyának hála mindenhol tudták, hogy a cég dolgozója vagyok, így simán bejutottam a keresett helyre. Épp megpillantottam Soojin-t amikor egy mogorva fiú állta az utamat. Meghökkenve léptem vissza két lépést és nem értettem, hogy miért néz rám olyan csúnyán.

- Te meg mit keres itt? Idegenek ide nem léphetnek be! -szegezte nekem a kérdést kevésbé se udvariasan

- Elnézést én csak Soojin-t keresem. -hajoltam meg

- Azért mert te vagy az annyira várt rokon még nem tehetsz meg mindent! Soojin dolgozik épp és neked is azt kéne tenned! -méregetett

- Sungho fejezd be! Hope akkor jön ide be amikor szeretne! Én engedtem meg neki és nem vagy a felettesem, hogy így parancsolgass! Mégis kinek képzeled magad? Kérj bocsánatot most azonnal! -lépett mögém Soojin

- Még mit nem! Nem fogok ettől a lánytól bocsánatot kérni! -nézett rám fölényesen

- Hagyd Soojin, nem történt semmi. -mondtam és éreztem ha még egy percet ott kell töltenem elsírom magam

- De igen! Sungho ráadásul fiatalabb is nálad! Nem beszélhet ilyen tiszteletlenül! -a nő szeme szikrákat tudott volna szórni annyira mérges volt

- Ő egy angol. Nem koreai, hogy vonatkozzon rá a szabályaink. -vágott vissza a fiú

- Te viszont az vagy! Egy külföldivel neked illik a szokásaink szerint bánni! Neki lehetne elnézni ha nem tudja a hagyományainkat. De még a sminkasztal mellől is láttam, hogy meghajolt előtted! -lépett hozzá közelebb

- Soojin kérlek -tettem a kezemet a hátára

- Meg ne történjen még egyszer ez! Vagy az apád megtudja mi történt! -hagyta ott a fiút és vezetett ki engem a smink szobából.

Kiérve nekidőltem a falnak és lecsúsztam a tövébe. Egészen addig tudtam magam tartani. Sok mindenre fel voltam készülve, de erre nem. Tudtam, hogy nem kellett volna azzal foglalkoznom amit mondott, de nem ment. Fejemet a térdemre hajtottam és mélyeket sóhajtva próbáltam magam nem elsírni.

- Hé! Jól vagy? -guggolt le elém Soojin

- Adj egy percet kérlek -mondtam remegő hangon

- Hope! Nézz rám! -tette a kezét a karomra

- Inkább ne kérd ezt, vagy elbőgöm magam -válaszoltam

- Nehogy sírni kezdj nekem kislány emiatt a bunkó miatt! -simított végig a hajamon

Ekkor léptek zaja hallatszott a folyosón és éreztem, hogy Soojin előttem feláll.

- Jimin! Egy pillanat és megyek, csak összeszedem ezt a lányt -mondta

- Huh? Mi történt? -a hangja már közelebbről hallatszott

- Sungho történt. -válaszolt Soojin tömören

- Mit csinált? -kérdezte

- Hozta a szokásos formáját. Hope pedig nem csinált semmi illetlent amiért olyan bunkó stílusban kellett volna vele beszélni. -mondta és a hangján még hallottam, hogy haragos

- Nem történt semmi -mondtam és végre felemeltem a fejemet

Felnézve előttem egy kábé velem egy magas szőke hajú fiú állt. Láttam őt a BTS képen, így tudtam, hogy ő is a csapat tagja. Azaz ő Jimin.

- Ha annyira nem történt semmi, akkor miért könnyes az arcod? -kérdezte Jimin és elém leguggolva letörölt egy könnycseppet

- Hm? -észre se vettem, hogy utat engedtem a könnyeimnek

- Ne is törődj azzal a fafejjel. Nem kedveli a külföldieket -nézett rám egy őrülten aranyos mosoly keretében

- Sajnálom -hajtottam le a fejem

- Mit? Hogy a srác egy igazi bunkó? Vagy azt, hogy külföldi vagy? -hajolt le annyira, hogy lássam az arcát

- Mindent. Azt is, hogy így kellett megismerkednünk -töröltem meg a kézfejemmel az arcom

- Ugyan már, ne butáskodj! Így is nagyon aranyos vagy kisírt szemekkel. De most már ne szomorkodj! Ha még egyszer megtalál szólj nyugodtan és elrendezem -húzott fel, hogy ne a földön kuporogjak

- Köszönöm, de inkább nem szólnék. Nem akarok gondot senkinek sem. -néztem rá

- Nem okozol! Megharagszom, ha nem szólsz! -fenyegetett meg nagy komolyan

- Rendben -nevettem el magam

- Most, hogy ezt megbeszéltük és nem is sírsz már, Park Jimin vagyok mondta, majd J-Hope-hoz hasonlóan megölelt ő is.

- Hope Morgan de azt hiszem lehet már sejted -viszonoztam az ölelését

- Igen! Hobival egész próbán nem lehetett bírni annyira odavan -engedett el

- Oh nem gondoltam volna, hogy ennyire odalesz -mosolyodtam el

- Nagyon! De most szomorú lenne ha látna, szóval kérek egy mosolyt -állt meg előttem édes mosollyal

- Ti mind ilyenek vagytok? -nevettem el magam a cuki nézésén

- Suga kemény tud lenni, de az ő szíve is vajból van. -vágott gondolkodó fejet

- Köszönöm -néztem rá hálásan

- Igazán nincs mit. Most viszont megyek mielőtt Soojin a széke parancsol -ölelt meg ismét és bement az ajtón.

Soojin mellém lépett és kezét a karomra tette.

- Biztos jobban vagy? -kérdezte

- Persze, menj csak. -nyugtattam meg

- Még egy kérdés, miért jöttél volna? -nézett rám

- Csak mondtad, hogy tudsz angolul én meg elakadtam egy két üzleti kifejezésben. Gondoltam a segítséged kérem, de nem akarlak zavarni. -mondtam

- Ne butáskodj nem zavarsz! Gyere megcsinálom Jimin sminkjét és utána lesz egy fél órám segíteni. -terelt be maga előtt

- Nem lesz baj, hogy itt ülök? -aggodalmaskodtam

- Dehogy lesz! Csüccs ide le szépen és csak légy cuki háttér. -nyomott le egy székbe

- Megpróbálok. -nevettem

- Szerintem tökéletes háttér. -nézett rám Jimin a tükörben

Éreztem, hogy zavarba jövök és inkább a szoba többi részét kezdtem tanulmányozni. Nem gondoltam volna, hogy lesz olyan helyzet amikor egy fiú a puszta nézésével is zavarba tud majd hozni. Jimin ezt két másodperc alatt elérte. Miután nem találtam semmi érdekes nézni kezdtem, ahogy Soojin sminkeli Jimint. Rettentő szép arca volt és szerintem smink nélkül is tökéletes lett volna a megjelenése. Valószínűleg a gondolataim kiülhettek az arcomra, mert Jimin elnevette magát.

- Min gondolkodsz annyira? -kérdezte

- Oh semmin, ne haragudj nem akartalak megbámulni. -hadartam zavartan

- Semmi gond, csak láttam rajtad, hogy nagyon agyalsz valamin. -mondta

- Hát ha szabad kérdezni, akkor elárulom. -néztem rá

- Ne légy buta, persze, hogy lehet -döntötte oldalra a fejét

- Jimin ne most játszd a szívtiprót! Egyenesen a fejet! -parancsolt rá Soojin

- Elnézést! -egyenesedett ki – De azért érdelek a kérdés. -pillantott vissza rám

- Miért kell smink neked? Mármint Soojin remek munkát végez és lenyűgöző a végeredmény, de szerintem….szóval szerintem smink nélkül is tökéletes lenne a megjelenésed -pirultam el a végére

- Aranyos amit mondtál és az is, ahogy a végére elpirultál. Mostmár egy szolidabb sminket viselünk, régebben jóval erősebb volt. -magyarázta

- Értem. Mindegyikőtök hasonlóan van sminkelve? -kíváncsiskodtam

- Nagyjából igen – érkezett a válasz Soojin-tól

Ezután nem szóltam semmit csak csöndben ülve néztem ahogy befejezi a munkát. Jimin épp felállt, hogy megnézze magát a tükörben amikor észrevettem a szemem sarkából egy alakot közeledni. Felé fordítottam a fejem és azt hittem leesek a székről. Az eddigi fiúk is mind szívdöglesztően helyesek voltak, de az a fiú. Az a mosoly amivel köszönt Jiminnek, na attól a szívem őrült tempóban kezdett verni. Gyorsan elkaptam róla a tekintetem mielőtt feltűnt volna neki, hogy bámulom. Reménykedtem abban, hogy azért jött, hogy elvigye a társát és amiatt is fohászkodtam, hogy én ne jussak senkinek se az eszébe. Halkan felálltam és megpróbáltam elosonni az ajtó felé, de nem sikerült. Pár lépés után Soojin észrevette az akciómat és utánam kiáltott.

- Hope! Hova mész? -kérdezte csodálkozva

- Én öhm csak inni -mutogattam bénán

- Van itt víz tudok adni. -mutatott az asztalra

Sajnos ekkor Jimin is rám emelte a tekintetét és láttam, hogy épp bemutatni készül. Nagyot nyelve fordultam feléjük.

- Mielőtt elmennénk Hope hadd mutassalak be a csapat elbűvölő maknae-jának! -intett felém

- Örülök, hogy megismerhetlek -hajoltam meg a fiú előtt

- Én is örülök, hogy végre megismerhetem a lányt, aki miatt Hobi teljesen oda van meg vissza. Jeon Jeong-guk, de hívj csak Jungkook-nak -hajolt meg előttem mosolyogva

Ahogy felemelkedett egy ismerős illat csapta meg az orromat és a felismerés villámcsapásként ért. Ő volt az aki mellém ült a repülőn, akit a liftnél láttam. De vajon szándékos volt minden vagy csak a véletlen műve? Az biztos, hogy amikor rám emelte azokat a gyönyörű szemeit éreztem, hogy ez a fiú még sok fejfájást fog nekem okozni.

3. rész

 

Aznap este hiába mentem el hamar aludni, inkább csak forgolódtam alvás helyett. Rettentően izgultam, hogy miként fogok helyt állni az új közegben. Végül hajnali 4 fele feladtam a forgolódást és felöltöztem egy jó meleg melegítőbe, magamhoz vettem az idegentől kapott takarót és kimentem a teraszra. Csípős hideg volt kint január lévén, de nem terveztem kint lenni sokáig, azonban mindig megnyugtatott az éjszaka. Magam köré tekertem a takarót, feltettem a kapucnit és a terasz korlátjához sétáltam. A kilátás még így este is gyönyörű volt, nekem pedig kedvem lett volna az egészet lerajzolni. Aztán eszembe jutott, hogy inkább nem kapcsolok villanyt, felhívva magamra a figyelmet, hogy ébren vagyok. Képesek lettek volna velem virrasztani, arra pedig nem volt szükség. Még egy fél órát kint voltam az éjszakában, aztán a hideg miatt be kényszerültem a szobába. Azonban álmos még mindig nem voltam, így leültem a teraszajtó elé a földre és homlokomat az üvegnek döntve néztem kifele. Csak reménykedni mertem, hogy valóban készen állok az előttem álló kihívásra. Ha már ilyen messze eljöttem, nem akarok magamnak se kudarcot vallani.

Reggel elsők között már 6 órakor lementem a konyhába és meglepetésemre ott találtam a nagybátyám. Melegítő ruhában volt és ahogy elnéztem őt is meglephette, hogy engem olyan korai időpontban ott talált, mert kérdőn nézett rám mikor meglátott.

- Hát te? Nem tudsz aludni? -kérdeztem

- Nem igazán. Futni készülsz? -tettem fel az egyértelmű kérdést

- Igen. Van kedved velem tartani? Engem mindig kikapcsol és feltölt -mondta

- Ha nem zavarok akkor nagyon szívesen -lelkesedtem fel

- Futás akkor, öltözz fel valami melegbe és menjünk -mondta

Vissza futottam a szobámba, majd perceken belül már meleg ruhában feszítettem David mellett. Egy rövidebb bemelegítés után elindultunk. Már kevésbé volt csípős a levegő, mint hajnalban, de így is az első lélegzetvétel váratlanul ért a hideg levegőn. Azonban David nem sok időt hagyott a haldoklásra, gyors tempóban futni kezdett én pedig nem akartam lemaradni tőle. Be kellett látnom, hogy rettentő lusta módon elszoktam az edzés bármilyen formájától, így 20 perces futás után a térdemre támaszkodva álltam meg és jeleztem, hogy szünetet kérek.

- Ilyen gyorsan kimerültél? -kérdezte mellettem megállva

- Rettentő régen nem edzettem már és azt hiszem, hogy most fogok meghalni -kapkodtam levegő után

- Azt hiszem, egy kis reggeli futásba még senki se halt bele -nevetett

- Hidd el én leszek az első! Lehet ez valami új csúcs itt Koreában? -guggoltam le

- Biztos bekerülsz az újságokba, ha fél órás futás után, levegőhiányban halsz meg itt nekem -guggolt le mellém

- Akkor jó -nyugtáztam

- Gyere induljunk el, hidd el jobb lesz idővel -mondta és felsegített

- Nem vagyok ebben biztos, de menjünk. Még a végén valaki észreveszi innen a házakból, ahogy épp kipurcanni készülök. -fogtam a derekam

- Ne aggódj itt senki olyan nem lakik. Szóval akár a földön feküdve is fetrenghetsz. Legfeljebb a fiúk kezdenek irdatlan nevetésbe, ha meglátnak -nézett rám a válla felett

- Na jó, valaki meséljen már ezekről a fiúkról, hogy kicsodák! -tártam szét a karomat

David megállt és kérdőn rám nézett.

- A K-Pop semmit se mond neked? -kérdezte

- Kellene, hogy mondjon? -ráncoltam a szemöldököm

- Hope kissé le vagy maradva a világi zenét illetően azt hiszem -nevetett

- Ettől nem vagyok előrébb, hogy kik azok akiket mindenki emleget -döntöttem oldalra a fejemet

- Azt hiszem rólunk beszél -szólalt meg egy hang a hátam mögött

Még szerencse, hogy most a szabadban voltunk, így nem tudtam semmit se leverni vagy összetörni. Megfordulva nálam egy fejjel magasabb, szőke hajú fiúval találtam szemben magam. Rettentő helyes volt, cuki kis gödröcskékkel az arcának két oldalán. Kérdőn fordultam vissza David felé, hogy mégis ki ő és mit is kéne most reagálnom.

- Hope bemutatom neked Kim Namjoon-t. Namjoon ő itt az unokahúgom Hope Morgan -mondta

- Örülök, hogy megismerhetem David olyan sokat emlegetett unokahúgát. -hajolt meg előttem

- Én is örülök, hogy megismerhetlek -hajoltam meg én is

- Azt hiszem Hobi odalesz az örömtől, ha megismer -nevetett

- Abban biztos vagyok -nevetett David

- Mi? Miért? -kérdeztem értetlenül

- Nem lövöm le előre a poént, majd meglátod -nevetett David

- Nem tetszik ez nekem -méregettem őket gyanúsan

- Ne aggódj, semmi olyan. Hobi imádni fog téged -próbált megnyugtatni Namjoon

- Hát… rendben -törődtem bele, hogy nem fogom megtudni mire gondolnak

- Egyébként, ilyen korán reggel már kint vagy? -nézett a fiúra David

- Gondoltam egy kis változatosság jól fog jönni az állandó edzőtermi edzések után -mondta

- Ez igaz, de ne legyél kint sokáig nehogy megfázz. Esetleg van kedved velünk tartani? -kérdezte tőle David

- Ha nem zavarok, akkor szívesen -nézett rám

- Csak nyugodtan, engem nem zavar -mondtam

Ezután én csak némán futottam mögöttük és hallgattam ahogy beszélgetnek a munkáról. További 20 perces futás után végre megkegyelmeztek nekem és elindultunk vissza a lakásba. Namjoon elvált tőlünk korábban, mert ő másfelé lakott, de biztosított, hogy a kiadónál majd még találkozunk.

Egy gyors zuhany után átöltöztem, rendbe tettem magam és elindultam reggelizi. Sung már lent sürgött forgott és felragyogott az arca mikor meglátott.

- Jó reggelt! Remélem a reggeli futás meghozta az étvágyad. -nézett rám

- Annyira nem, kissé gyomorgöcsöm van -vallottam be

- Nem kell aggódnod, remek leszel és David melletted lesz. Segít mindenben -tette a kezét az enyémre

- Köszönöm -mosolyogtam rá

Reggeli után el is indultunk, a nagybátyám mindent el akart magyarázni és mindent meg akart mutatni, mielőtt elkezdődik bent az élet. Furcsa volt a tegnapi nyüzsgés után kissé kihaltnak látni a kiadót, de így kevésbé éreztem magam feszélyezve. David megmutatta az ebédlőt, a tánctermeket, hogy milyen irodákba kell majd lehet átmennem a munka végett és utána részleteibe menően kezdte magyarázni, hogy miben kell neki majd segítenem. Egyelőre kisebb feladatokat adott nekem, hogy lássa mire vagyok képes. Majd felkészített arra is, hogy a napokban valamikor találkozni fogok Bang úrral és valószínűsíthetőnek tartotta, hogy Namjoon után a többi fiúval is fogok találkozni, főleg ha bemegyek Soojin-hoz a sminkszobába. Ennek örömére mutatott nekem egy képet róluk, hogy nagyjából tudjam kikről van szó. Főleg ha azt vesszük figyelembe, hogy a BTS a kiadó egyik fő csapata volt. 7 fiú. Pontosítok 7 rettentően helyes fiú volt a képen amit mutatott. Fejemet oldalra döntve tanulmányoztam őket és igyekeztem megjegyezni az arcukat. David mosolyogva figyelt egy ideig, majd kifejtette, hogy valószínűleg élőben jobban fog menni. Bólintottam és már nem csak a munkám miatt izgultam, hanem a fiúkkal való találkozás miatt is. Ami sokkal hamarabb következett be, mint vártam. Épp ebédelni mentünk Soojin-nal, amikor kinyílt az egyik táncterem ajtaja és egy vigyorgó fiúval találtam szemben magamat. Kérdőn néztem a mellettem álló nőre, aki elmosolyodott és feltette a kezét.

- Hobi ha kérhetlek, ne támadd le őt -nézett a fiúra

- Hope! Örülök, hogy megismerhetlek végre! -mondta és minden további nélkül megölelt engem, majd megpörgetett a levegőben.

Azt hiszem rettentő vicces fejet vághattam, mert Soojin nevetésben tört ki.

- Hope hadd mutassam be neked Jung Hoseok-ot, vagyis…. -mondta volna de a srác félbe szakította

- Szólíts csak J-Hope-nak! -tett le végre

Két percig bambán meredtem a fiúra és hirtelen leesett. J-Hope….és én Hope vagyok. Ó anyám.

- Már értem miért mondták reggel, hogy oda leszel az örömtől -nevettem el magam én is

- Van még egy Hope rajtam kívül! -ugrándozott

- Ráadásul még igazat is mondtak. Senki nem örült még ennyire annak, hogy Hope a nevem -néztem rá

- Imádom a neved! -nevetett

- De csak mert hasonlít a tiédre -fogtam a fejem

Ekkor kinyílt az ajtó és Namjoon csatlakozott hozzánk. Mikor felmérte a helyzetet ő is nevetni kezdett.

- Csak nem? J-Hope megtalált? -nézett rám

- Igen és már minden világos -mondtam

- A mi Hobink végre megtalálta a lelki név társát -dőlt neki a falnak

- A mit? -néztem rá

- Majd idővel mindent megértesz. Viszont most elvinném vissza próbálni, mert sose végzünk -mondta

- Csak nyugodtan én úgyis ebédelni készültem. Örülök, hogy megismerhettelek téged is -fordultam vissza a még mindig vigyorgó fiú felé

- Hát még én! -mondta és eltűnt az ajtó mögött

Nevetve folytattuk tovább az utat az ebédlő felé és még nem sejtettem, hogy a nap további izgalmakat is fog rejteni.

2. rész

A kocsiban végig szótlanul ültem és hallgattam amit néha Soojin mesélt Szöul-ról, hogy mit érdemes tudni. Bólogattam mert nem akartam megsérteni azzal, hogy nem figyelek, de nem tudtam kiverni a fejemből a parkolóban látott idegent. Vajon ki lehetett ő? Az egyértelmű, hogy köze van a kiadóhoz, de az már kevésbé, hogy mit keresett a gépen? Biztos nem egy idol lehet, mert akkor kitört volna a tömeghisztéria még felszállás előtt. Vagy minimum eltérítették volna a gépet, hogy minél többet legyenek vele egy légtérben, talán addig repültünk volna, míg kifogy az üzemanyag. Ki tudja. Angliának is megvoltak a maga szupersztárjai és láttam már egy két dolgot, hogy mennyire meg tudnak őrülni az emberek, ha a kedvencük a közelükbe kerül. Akárki is volt az, muszáj voltam kideríteni. Ha másért nem, akkor azért, hogy odaadhassam neki a takarót. A szüleim arra tanítottak, hogy a kedvességet illik viszonozni. Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy arra lettem figyelmes, ahogy a sofőr kinyitja előttem az ajtót amin addig könyököltem és így szinte majdnem kiestem a kocsiból, de végül az ülésben megkapaszkodtam az utolsó pillanatban. Soojin jót nevetett a bénázásomat látva, én pedig zavaromban lehajtott fejjel indultam meg a bőröndöm felé.

- Hol vagyunk egyébként? -néztem körbe

- Hannam the hill a kiadótól sokan laknak ebben a lakóparkban, David nemrég költözött ide. Sokáig nem akarta elfogadni, de miután 1 éve befutottak a fiúk, már beadta a derekát. -magyarázta

- A fiúk? -néztem rá

- Majd később elmagyarázok mindent sorjában. Most gyere menjünk fel -mosolygott rám

- Rendben -bólintottam és követtem

Nem hazudok amikor azt mondom, hogy egy elképesztően szép környéken voltunk. Nem is gondoltam volna, hogy a nagybátyám ilyen helyen lakik. Soojin csak türelmesen nézte, ahogy én mindent megbámulok az épületen belül is.

- Látom elnyerte a tetszésedet -lépett ki előttem a liftből

- Nagyon! Otthon mi egyszerű körülmények között élünk, de ez valami hihetetlen! -néztem rá

- Akkor a lakás még jobban fog tetszeni – nyitotta ki előttem az ajtót

Ahogy beléptünk egy hatalmas előtérben találtam magam. A padló gyönyörű járólap volt, jobb oldalt pedig egy lépcső vezetett fel az emeletre, ami fehér és bézs márványból lehetett. Elengedtem a bőröndöm és körbeforogtam, hogy mindent láthassak. El se tudtam hinni, hogy ott fogok élni a következő hónapokban. Az előtérből egy hatalmas nappali nyílt, ahol egy L alakú szintén fehér kanapé volt, előtte ízléses kis üveg asztal, a falon egy hatalmas tv és az egészhez társult egy lélegzetelállító terasz. Az egész fal üvegből volt és így a kilátás valami pazar volt a városra. Ahogy elnéztem a bácsikám – vagy a felesége –, az egyszerű stílus híve lehetett, mert mindenhol a szolid elegancia tükröződött vissza. A konyhában, az emeleten és még a szobában is amit kaptam. Aminek a legjobban örültem, hogy a szobámhoz szintén tartozott egy hatalmas terasz. Szinte magam előtt láttam, hogy ott milyen jókat fogok üldögélni esténként ha lesz időm és energiám. Bevittem a szobába a bőröndöm és leültem az ágyra. Alaposan szemügyre vettem mindent és azt se tudjam hol kezdjem.

- Sung később fog csak hazaérni, addig nyugodtan ki tudsz pakolni és elrendezni a dolgaid. -mondta Soojin az ajtóban állva

- Ő David felesége? -kérdeztem

- Igen, ő rendezte be neked ezt a szobát, korábban vendég szobaként használták -magyarázta

- Igazán nem kellett volna miattam ennyit fáradozni -jöttem zavarba

- Nagyon izgatottak voltak, mikor megtudták, hogy jössz. Sung-ot ha akartam volna se tudtam volna lebeszélni arról, hogy átalakítsuk a szobát. -nevetett

- Lehet egy kérdésem? -néztem rá félve

- Persze -ült le velem szemben egy székre

- Mióta ismered a nagybátyám? -kérdeztem

- Amióta elvette a nővéremet -mondta

- Mi? Sung a testvéred? -döbbentem le

- Igen. 6 évvel idősebb nálam, de nagyon jó testvéri kapcsolatot ápolunk. David pedig abban a pillanatban a család részévé vált, ahogy összeházasodtak. -mesélte

- Mindig csodáltam a bátorságát, hogy a szerelme miatt átutazva a fél világot eljött ide, hogy új életet kezdjen az ismeretlenben -mondtam

- Valóban nagy bátorság kellett ehhez. De amikor Sung fél évet töltött Londonban egy cserediák programban, fülig egymásba szerettek. David szerintem akkor is a nővérem után jött volna, ha ő a Holdon lakik. Talán ezért is fogadta be a családom olyan könnyen őt. Mindannyiunkat meggyőzött ezzel a tettével afelől, hogy őszinték az érzései -mondta

- Remélem ha egyszer megtalál engem is a szerelem, lesz bátorságom elfogadni és ugyanilyen minden távolságot legyőző lesz -mondtam ki hangosan a gondolataim

- Biztos vagyok benne, hogy így lesz. A szerelem nem csak egy érzés, sokkal több annál. Felforgatja az ember életét, a gondolatait és képes új álmokat adni nekünk. Csodálatos és egyszerre pusztító érzés.

Volt valami a hangjában ami arra engedett következtetni, hogy ő nem a csodálatos részét tapasztalta meg, de nem akartam tapintatlan lenni így nem kérdeztem rá. Gondoltam kicsit más irányba terelem a beszélgetést, nem szerettem volna, hogy szomorú legyen a rátörő emlékek miatt.

- A cégnél egyébként te milyen pozícióban dolgozol? -kérdeztem

- Sminkes vagyok és imádom a munkám. Annyi emberrel találkozom, mindegyik arc és ember más és más. De pont ez teszi annyira csodálatossá az egészet. -kezdte magyarázni lelkesen

Ezután csak úgy dőltek belőle a szavak, mesélt rengeteg emléket és csak magyarázta, hogy hány és hány idolt sminkelt már. Én csak ültem az ágyon és mosolyogva figyeltem ahogy mesél. Látszott rajta, hogy tényleg szereti azt amit csinál. Meggyőzött arról, hogy bármikor bemehetek hozzá amikor szeretnék vagy ha egyedül érzem magam. Mint a cég munkatársa bemehetek, csak a próba vagy táncterembe nem tanácsolta, hogy bármikor bemászkáljak, mert ott általában komoly gyakorlások folytak. Biztosítottam róla, hogy a tánctudásom a béka feneke alatt van, így biztos messziről fogom kerülni azokat a helyeket.

Soojin még egy fél órát töltött velem a lakásban, aztán sűrű bocsánatkérés közepette elindult vissza a kiadóhoz, mert még volt délután munkája. Távozás előtt a kezembe nyomott egy kulcscsomót, hogy be tudjam zárni az ajtót és könnyedén mozoghassak a lakóparkban. Megköszöntem a segítségét és miután magam maradtam a lakásban, visszamentem a szobámba, hogy kipakoljak. Kissé ijesztő volt abban a hatalmas lakásban egyedül lenni, de úgy voltam vele idővel majd megszokom.

Egy óra elteltével az utolsó képkeret is a helyére került és leülve az ágyra néztem a végeredményt. Egész más arculata lett a szobának, miután belaktam. Az ágyam fölé rakott angol zászlónak köszönhetően, kicsit közelebbinek éreztem az otthonomat.

- Nagyon szép lett -szólalt meg egy hang a hátam mögött

Megugrottam a hangra és ijedtemben ahogy megfordultam levertem egy vázát az éjjeli szekrényemről.

- Oh ne haragudj! Nem akartalak megijeszteni -jött közelebb egy csinos középkorú nő

- Semmi gond, én kérek elnézést mert levertem a vázát -mondtam és gyorsan elkezdtem összeszedni a darabokat

- Hagyd csak még megvágod magad -mondta – Na ugye, megmondtam!

Az egyik darab kicsit megvágta a tenyerem mire az vérezni kezdett. Gyors előhúztam egy zsebkendőt a zsebemből és odaszorítottam. Szerintem valamiféle rekordot állítottam, hogy miként kell egy perc alatt a lehető legtöbbet bénázni.

- Nagyon fáj? -kérdezte és a kezébe vette a sérült kezemet

- Csak egy kicsit -nyugtattam meg

- Gyere a fürdőszobában van fertőtlenítő, bekötözöm neked -állt fel

- Köszönöm -mondtam és követtem a nőt a fürdőbe

Egy kicsit szégyelltem magam, nem épp így akartam bemutatkozni David feleségének. Valószínűleg észrevehette a zavarom, mert elmosolyodott.

- Azt hiszem az első bemutatkozásunk örökké emlékezetes marad. Sebkötözéssel -nevetett

- Ne haragudjon, nem épp így akartam bemutatkozni -hajtottam le a fejem

- Semmi gond. Kopognom kellett volna, hogy ne ijedj meg. Egyébként nyugodtan tegezz engem. David unokahúga vagy, családtagnak számítasz -mondta

Ezután Sung lefertőtlenítette a kezem és egy kis géz darabot helyezett a tenyeremre mielőtt bekötözte volna.

- Kész, egy ideig ne érje víz -mosta meg a kezét

- Köszönök, mindent -álltam fel

- Ne köszöngess. Gyere segíts a konyhában ha gondolod, bevásároltam estére, gondoltam közös főzés közben megismerhetnénk egymást. -nézett rám olyan anyai gondoskodó tekintettel

- Szívesen segítek! -lelkesedtem fel

Sung nem csak bevásárolt, az volt az érzésem, hogy kifosztotta a boltot, annyi minden volt a pulton.

Néhány étel vagy hozzávaló teljesen ismeretlen volt számomra. Kissé tartottam tőle, hogy miként fogok étkezni Koreában, hiszen teljesen más a kultúrájuk ezen a téren is, mint az angol. De szerencsére megpillantottam egy két ismerős ételt is.

- Gondoltam veszek hagyományos ételt is, amit biztosan szeretsz. Aztán majd kitapasztalod, hogy a koreai ételek közül mi ízlik neked -mutatott körbe

- Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen kedves vagy velem -mosolyogtam rá

- Ez a legkevesebb. Szeretném, hogy otthon érezd magad nálunk -nézett rám a pult másik feléről

Egy percig nem kételkedtem abban, hogy idővel otthon fogom tudni érezni magam, hiszen Sung és Soojin is nagyon kedves volt velem. David is este kicsit hamarabb érkezett meg, mondván első estémen nem akart sokáig bent maradni. Másnap úgyis hamarabb megy be, mert körbe akar vezetni az első munkanapomon. Ettől azonban már kicsit izgultam, nem akartam semmit sem.