4. rész

Ebéd után visszatértem a munkához és mint aznap már olyan sokszor kiderült, hogy a fél év intenzív koreai nyelvtanulás jó volt az általános nyelvre, de az üzleti nyelvben voltak erős hiányosságaim. Így néhány dologra muszáj voltam rákeresni, hogy mi mit jelenthet akár egy szerződésben, akár egy fellépéssel kapcsolatos megkeresésben. Bár a legjobb fordítót használtam mégis úgy éreztem, hogy muszáj leszek Soojin segítségét kérni. David épp tárgyalt őt nem akartam ilyennel zavarni. Így, miután jeleztem David asszisztensének, hogy hova megyek elindultam a két emelettel lejjebb lévő smink szobába. Szerencsére a nyakamban levő belépőkártyának hála mindenhol tudták, hogy a cég dolgozója vagyok, így simán bejutottam a keresett helyre. Épp megpillantottam Soojin-t amikor egy mogorva fiú állta az utamat. Meghökkenve léptem vissza két lépést és nem értettem, hogy miért néz rám olyan csúnyán.

- Te meg mit keres itt? Idegenek ide nem léphetnek be! -szegezte nekem a kérdést kevésbé se udvariasan

- Elnézést én csak Soojin-t keresem. -hajoltam meg

- Azért mert te vagy az annyira várt rokon még nem tehetsz meg mindent! Soojin dolgozik épp és neked is azt kéne tenned! -méregetett

- Sungho fejezd be! Hope akkor jön ide be amikor szeretne! Én engedtem meg neki és nem vagy a felettesem, hogy így parancsolgass! Mégis kinek képzeled magad? Kérj bocsánatot most azonnal! -lépett mögém Soojin

- Még mit nem! Nem fogok ettől a lánytól bocsánatot kérni! -nézett rám fölényesen

- Hagyd Soojin, nem történt semmi. -mondtam és éreztem ha még egy percet ott kell töltenem elsírom magam

- De igen! Sungho ráadásul fiatalabb is nálad! Nem beszélhet ilyen tiszteletlenül! -a nő szeme szikrákat tudott volna szórni annyira mérges volt

- Ő egy angol. Nem koreai, hogy vonatkozzon rá a szabályaink. -vágott vissza a fiú

- Te viszont az vagy! Egy külföldivel neked illik a szokásaink szerint bánni! Neki lehetne elnézni ha nem tudja a hagyományainkat. De még a sminkasztal mellől is láttam, hogy meghajolt előtted! -lépett hozzá közelebb

- Soojin kérlek -tettem a kezemet a hátára

- Meg ne történjen még egyszer ez! Vagy az apád megtudja mi történt! -hagyta ott a fiút és vezetett ki engem a smink szobából.

Kiérve nekidőltem a falnak és lecsúsztam a tövébe. Egészen addig tudtam magam tartani. Sok mindenre fel voltam készülve, de erre nem. Tudtam, hogy nem kellett volna azzal foglalkoznom amit mondott, de nem ment. Fejemet a térdemre hajtottam és mélyeket sóhajtva próbáltam magam nem elsírni.

- Hé! Jól vagy? -guggolt le elém Soojin

- Adj egy percet kérlek -mondtam remegő hangon

- Hope! Nézz rám! -tette a kezét a karomra

- Inkább ne kérd ezt, vagy elbőgöm magam -válaszoltam

- Nehogy sírni kezdj nekem kislány emiatt a bunkó miatt! -simított végig a hajamon

Ekkor léptek zaja hallatszott a folyosón és éreztem, hogy Soojin előttem feláll.

- Jimin! Egy pillanat és megyek, csak összeszedem ezt a lányt -mondta

- Huh? Mi történt? -a hangja már közelebbről hallatszott

- Sungho történt. -válaszolt Soojin tömören

- Mit csinált? -kérdezte

- Hozta a szokásos formáját. Hope pedig nem csinált semmi illetlent amiért olyan bunkó stílusban kellett volna vele beszélni. -mondta és a hangján még hallottam, hogy haragos

- Nem történt semmi -mondtam és végre felemeltem a fejemet

Felnézve előttem egy kábé velem egy magas szőke hajú fiú állt. Láttam őt a BTS képen, így tudtam, hogy ő is a csapat tagja. Azaz ő Jimin.

- Ha annyira nem történt semmi, akkor miért könnyes az arcod? -kérdezte Jimin és elém leguggolva letörölt egy könnycseppet

- Hm? -észre se vettem, hogy utat engedtem a könnyeimnek

- Ne is törődj azzal a fafejjel. Nem kedveli a külföldieket -nézett rám egy őrülten aranyos mosoly keretében

- Sajnálom -hajtottam le a fejem

- Mit? Hogy a srác egy igazi bunkó? Vagy azt, hogy külföldi vagy? -hajolt le annyira, hogy lássam az arcát

- Mindent. Azt is, hogy így kellett megismerkednünk -töröltem meg a kézfejemmel az arcom

- Ugyan már, ne butáskodj! Így is nagyon aranyos vagy kisírt szemekkel. De most már ne szomorkodj! Ha még egyszer megtalál szólj nyugodtan és elrendezem -húzott fel, hogy ne a földön kuporogjak

- Köszönöm, de inkább nem szólnék. Nem akarok gondot senkinek sem. -néztem rá

- Nem okozol! Megharagszom, ha nem szólsz! -fenyegetett meg nagy komolyan

- Rendben -nevettem el magam

- Most, hogy ezt megbeszéltük és nem is sírsz már, Park Jimin vagyok mondta, majd J-Hope-hoz hasonlóan megölelt ő is.

- Hope Morgan de azt hiszem lehet már sejted -viszonoztam az ölelését

- Igen! Hobival egész próbán nem lehetett bírni annyira odavan -engedett el

- Oh nem gondoltam volna, hogy ennyire odalesz -mosolyodtam el

- Nagyon! De most szomorú lenne ha látna, szóval kérek egy mosolyt -állt meg előttem édes mosollyal

- Ti mind ilyenek vagytok? -nevettem el magam a cuki nézésén

- Suga kemény tud lenni, de az ő szíve is vajból van. -vágott gondolkodó fejet

- Köszönöm -néztem rá hálásan

- Igazán nincs mit. Most viszont megyek mielőtt Soojin a széke parancsol -ölelt meg ismét és bement az ajtón.

Soojin mellém lépett és kezét a karomra tette.

- Biztos jobban vagy? -kérdezte

- Persze, menj csak. -nyugtattam meg

- Még egy kérdés, miért jöttél volna? -nézett rám

- Csak mondtad, hogy tudsz angolul én meg elakadtam egy két üzleti kifejezésben. Gondoltam a segítséged kérem, de nem akarlak zavarni. -mondtam

- Ne butáskodj nem zavarsz! Gyere megcsinálom Jimin sminkjét és utána lesz egy fél órám segíteni. -terelt be maga előtt

- Nem lesz baj, hogy itt ülök? -aggodalmaskodtam

- Dehogy lesz! Csüccs ide le szépen és csak légy cuki háttér. -nyomott le egy székbe

- Megpróbálok. -nevettem

- Szerintem tökéletes háttér. -nézett rám Jimin a tükörben

Éreztem, hogy zavarba jövök és inkább a szoba többi részét kezdtem tanulmányozni. Nem gondoltam volna, hogy lesz olyan helyzet amikor egy fiú a puszta nézésével is zavarba tud majd hozni. Jimin ezt két másodperc alatt elérte. Miután nem találtam semmi érdekes nézni kezdtem, ahogy Soojin sminkeli Jimint. Rettentő szép arca volt és szerintem smink nélkül is tökéletes lett volna a megjelenése. Valószínűleg a gondolataim kiülhettek az arcomra, mert Jimin elnevette magát.

- Min gondolkodsz annyira? -kérdezte

- Oh semmin, ne haragudj nem akartalak megbámulni. -hadartam zavartan

- Semmi gond, csak láttam rajtad, hogy nagyon agyalsz valamin. -mondta

- Hát ha szabad kérdezni, akkor elárulom. -néztem rá

- Ne légy buta, persze, hogy lehet -döntötte oldalra a fejét

- Jimin ne most játszd a szívtiprót! Egyenesen a fejet! -parancsolt rá Soojin

- Elnézést! -egyenesedett ki – De azért érdelek a kérdés. -pillantott vissza rám

- Miért kell smink neked? Mármint Soojin remek munkát végez és lenyűgöző a végeredmény, de szerintem….szóval szerintem smink nélkül is tökéletes lenne a megjelenésed -pirultam el a végére

- Aranyos amit mondtál és az is, ahogy a végére elpirultál. Mostmár egy szolidabb sminket viselünk, régebben jóval erősebb volt. -magyarázta

- Értem. Mindegyikőtök hasonlóan van sminkelve? -kíváncsiskodtam

- Nagyjából igen – érkezett a válasz Soojin-tól

Ezután nem szóltam semmit csak csöndben ülve néztem ahogy befejezi a munkát. Jimin épp felállt, hogy megnézze magát a tükörben amikor észrevettem a szemem sarkából egy alakot közeledni. Felé fordítottam a fejem és azt hittem leesek a székről. Az eddigi fiúk is mind szívdöglesztően helyesek voltak, de az a fiú. Az a mosoly amivel köszönt Jiminnek, na attól a szívem őrült tempóban kezdett verni. Gyorsan elkaptam róla a tekintetem mielőtt feltűnt volna neki, hogy bámulom. Reménykedtem abban, hogy azért jött, hogy elvigye a társát és amiatt is fohászkodtam, hogy én ne jussak senkinek se az eszébe. Halkan felálltam és megpróbáltam elosonni az ajtó felé, de nem sikerült. Pár lépés után Soojin észrevette az akciómat és utánam kiáltott.

- Hope! Hova mész? -kérdezte csodálkozva

- Én öhm csak inni -mutogattam bénán

- Van itt víz tudok adni. -mutatott az asztalra

Sajnos ekkor Jimin is rám emelte a tekintetét és láttam, hogy épp bemutatni készül. Nagyot nyelve fordultam feléjük.

- Mielőtt elmennénk Hope hadd mutassalak be a csapat elbűvölő maknae-jának! -intett felém

- Örülök, hogy megismerhetlek -hajoltam meg a fiú előtt

- Én is örülök, hogy végre megismerhetem a lányt, aki miatt Hobi teljesen oda van meg vissza. Jeon Jeong-guk, de hívj csak Jungkook-nak -hajolt meg előttem mosolyogva

Ahogy felemelkedett egy ismerős illat csapta meg az orromat és a felismerés villámcsapásként ért. Ő volt az aki mellém ült a repülőn, akit a liftnél láttam. De vajon szándékos volt minden vagy csak a véletlen műve? Az biztos, hogy amikor rám emelte azokat a gyönyörű szemeit éreztem, hogy ez a fiú még sok fejfájást fog nekem okozni.