3. rész

 

Aznap este hiába mentem el hamar aludni, inkább csak forgolódtam alvás helyett. Rettentően izgultam, hogy miként fogok helyt állni az új közegben. Végül hajnali 4 fele feladtam a forgolódást és felöltöztem egy jó meleg melegítőbe, magamhoz vettem az idegentől kapott takarót és kimentem a teraszra. Csípős hideg volt kint január lévén, de nem terveztem kint lenni sokáig, azonban mindig megnyugtatott az éjszaka. Magam köré tekertem a takarót, feltettem a kapucnit és a terasz korlátjához sétáltam. A kilátás még így este is gyönyörű volt, nekem pedig kedvem lett volna az egészet lerajzolni. Aztán eszembe jutott, hogy inkább nem kapcsolok villanyt, felhívva magamra a figyelmet, hogy ébren vagyok. Képesek lettek volna velem virrasztani, arra pedig nem volt szükség. Még egy fél órát kint voltam az éjszakában, aztán a hideg miatt be kényszerültem a szobába. Azonban álmos még mindig nem voltam, így leültem a teraszajtó elé a földre és homlokomat az üvegnek döntve néztem kifele. Csak reménykedni mertem, hogy valóban készen állok az előttem álló kihívásra. Ha már ilyen messze eljöttem, nem akarok magamnak se kudarcot vallani.

Reggel elsők között már 6 órakor lementem a konyhába és meglepetésemre ott találtam a nagybátyám. Melegítő ruhában volt és ahogy elnéztem őt is meglephette, hogy engem olyan korai időpontban ott talált, mert kérdőn nézett rám mikor meglátott.

- Hát te? Nem tudsz aludni? -kérdeztem

- Nem igazán. Futni készülsz? -tettem fel az egyértelmű kérdést

- Igen. Van kedved velem tartani? Engem mindig kikapcsol és feltölt -mondta

- Ha nem zavarok akkor nagyon szívesen -lelkesedtem fel

- Futás akkor, öltözz fel valami melegbe és menjünk -mondta

Vissza futottam a szobámba, majd perceken belül már meleg ruhában feszítettem David mellett. Egy rövidebb bemelegítés után elindultunk. Már kevésbé volt csípős a levegő, mint hajnalban, de így is az első lélegzetvétel váratlanul ért a hideg levegőn. Azonban David nem sok időt hagyott a haldoklásra, gyors tempóban futni kezdett én pedig nem akartam lemaradni tőle. Be kellett látnom, hogy rettentő lusta módon elszoktam az edzés bármilyen formájától, így 20 perces futás után a térdemre támaszkodva álltam meg és jeleztem, hogy szünetet kérek.

- Ilyen gyorsan kimerültél? -kérdezte mellettem megállva

- Rettentő régen nem edzettem már és azt hiszem, hogy most fogok meghalni -kapkodtam levegő után

- Azt hiszem, egy kis reggeli futásba még senki se halt bele -nevetett

- Hidd el én leszek az első! Lehet ez valami új csúcs itt Koreában? -guggoltam le

- Biztos bekerülsz az újságokba, ha fél órás futás után, levegőhiányban halsz meg itt nekem -guggolt le mellém

- Akkor jó -nyugtáztam

- Gyere induljunk el, hidd el jobb lesz idővel -mondta és felsegített

- Nem vagyok ebben biztos, de menjünk. Még a végén valaki észreveszi innen a házakból, ahogy épp kipurcanni készülök. -fogtam a derekam

- Ne aggódj itt senki olyan nem lakik. Szóval akár a földön feküdve is fetrenghetsz. Legfeljebb a fiúk kezdenek irdatlan nevetésbe, ha meglátnak -nézett rám a válla felett

- Na jó, valaki meséljen már ezekről a fiúkról, hogy kicsodák! -tártam szét a karomat

David megállt és kérdőn rám nézett.

- A K-Pop semmit se mond neked? -kérdezte

- Kellene, hogy mondjon? -ráncoltam a szemöldököm

- Hope kissé le vagy maradva a világi zenét illetően azt hiszem -nevetett

- Ettől nem vagyok előrébb, hogy kik azok akiket mindenki emleget -döntöttem oldalra a fejemet

- Azt hiszem rólunk beszél -szólalt meg egy hang a hátam mögött

Még szerencse, hogy most a szabadban voltunk, így nem tudtam semmit se leverni vagy összetörni. Megfordulva nálam egy fejjel magasabb, szőke hajú fiúval találtam szemben magam. Rettentő helyes volt, cuki kis gödröcskékkel az arcának két oldalán. Kérdőn fordultam vissza David felé, hogy mégis ki ő és mit is kéne most reagálnom.

- Hope bemutatom neked Kim Namjoon-t. Namjoon ő itt az unokahúgom Hope Morgan -mondta

- Örülök, hogy megismerhetem David olyan sokat emlegetett unokahúgát. -hajolt meg előttem

- Én is örülök, hogy megismerhetlek -hajoltam meg én is

- Azt hiszem Hobi odalesz az örömtől, ha megismer -nevetett

- Abban biztos vagyok -nevetett David

- Mi? Miért? -kérdeztem értetlenül

- Nem lövöm le előre a poént, majd meglátod -nevetett David

- Nem tetszik ez nekem -méregettem őket gyanúsan

- Ne aggódj, semmi olyan. Hobi imádni fog téged -próbált megnyugtatni Namjoon

- Hát… rendben -törődtem bele, hogy nem fogom megtudni mire gondolnak

- Egyébként, ilyen korán reggel már kint vagy? -nézett a fiúra David

- Gondoltam egy kis változatosság jól fog jönni az állandó edzőtermi edzések után -mondta

- Ez igaz, de ne legyél kint sokáig nehogy megfázz. Esetleg van kedved velünk tartani? -kérdezte tőle David

- Ha nem zavarok, akkor szívesen -nézett rám

- Csak nyugodtan, engem nem zavar -mondtam

Ezután én csak némán futottam mögöttük és hallgattam ahogy beszélgetnek a munkáról. További 20 perces futás után végre megkegyelmeztek nekem és elindultunk vissza a lakásba. Namjoon elvált tőlünk korábban, mert ő másfelé lakott, de biztosított, hogy a kiadónál majd még találkozunk.

Egy gyors zuhany után átöltöztem, rendbe tettem magam és elindultam reggelizi. Sung már lent sürgött forgott és felragyogott az arca mikor meglátott.

- Jó reggelt! Remélem a reggeli futás meghozta az étvágyad. -nézett rám

- Annyira nem, kissé gyomorgöcsöm van -vallottam be

- Nem kell aggódnod, remek leszel és David melletted lesz. Segít mindenben -tette a kezét az enyémre

- Köszönöm -mosolyogtam rá

Reggeli után el is indultunk, a nagybátyám mindent el akart magyarázni és mindent meg akart mutatni, mielőtt elkezdődik bent az élet. Furcsa volt a tegnapi nyüzsgés után kissé kihaltnak látni a kiadót, de így kevésbé éreztem magam feszélyezve. David megmutatta az ebédlőt, a tánctermeket, hogy milyen irodákba kell majd lehet átmennem a munka végett és utána részleteibe menően kezdte magyarázni, hogy miben kell neki majd segítenem. Egyelőre kisebb feladatokat adott nekem, hogy lássa mire vagyok képes. Majd felkészített arra is, hogy a napokban valamikor találkozni fogok Bang úrral és valószínűsíthetőnek tartotta, hogy Namjoon után a többi fiúval is fogok találkozni, főleg ha bemegyek Soojin-hoz a sminkszobába. Ennek örömére mutatott nekem egy képet róluk, hogy nagyjából tudjam kikről van szó. Főleg ha azt vesszük figyelembe, hogy a BTS a kiadó egyik fő csapata volt. 7 fiú. Pontosítok 7 rettentően helyes fiú volt a képen amit mutatott. Fejemet oldalra döntve tanulmányoztam őket és igyekeztem megjegyezni az arcukat. David mosolyogva figyelt egy ideig, majd kifejtette, hogy valószínűleg élőben jobban fog menni. Bólintottam és már nem csak a munkám miatt izgultam, hanem a fiúkkal való találkozás miatt is. Ami sokkal hamarabb következett be, mint vártam. Épp ebédelni mentünk Soojin-nal, amikor kinyílt az egyik táncterem ajtaja és egy vigyorgó fiúval találtam szemben magamat. Kérdőn néztem a mellettem álló nőre, aki elmosolyodott és feltette a kezét.

- Hobi ha kérhetlek, ne támadd le őt -nézett a fiúra

- Hope! Örülök, hogy megismerhetlek végre! -mondta és minden további nélkül megölelt engem, majd megpörgetett a levegőben.

Azt hiszem rettentő vicces fejet vághattam, mert Soojin nevetésben tört ki.

- Hope hadd mutassam be neked Jung Hoseok-ot, vagyis…. -mondta volna de a srác félbe szakította

- Szólíts csak J-Hope-nak! -tett le végre

Két percig bambán meredtem a fiúra és hirtelen leesett. J-Hope….és én Hope vagyok. Ó anyám.

- Már értem miért mondták reggel, hogy oda leszel az örömtől -nevettem el magam én is

- Van még egy Hope rajtam kívül! -ugrándozott

- Ráadásul még igazat is mondtak. Senki nem örült még ennyire annak, hogy Hope a nevem -néztem rá

- Imádom a neved! -nevetett

- De csak mert hasonlít a tiédre -fogtam a fejem

Ekkor kinyílt az ajtó és Namjoon csatlakozott hozzánk. Mikor felmérte a helyzetet ő is nevetni kezdett.

- Csak nem? J-Hope megtalált? -nézett rám

- Igen és már minden világos -mondtam

- A mi Hobink végre megtalálta a lelki név társát -dőlt neki a falnak

- A mit? -néztem rá

- Majd idővel mindent megértesz. Viszont most elvinném vissza próbálni, mert sose végzünk -mondta

- Csak nyugodtan én úgyis ebédelni készültem. Örülök, hogy megismerhettelek téged is -fordultam vissza a még mindig vigyorgó fiú felé

- Hát még én! -mondta és eltűnt az ajtó mögött

Nevetve folytattuk tovább az utat az ebédlő felé és még nem sejtettem, hogy a nap további izgalmakat is fog rejteni.