1. rész

Fáradtan nyújtóztam egyet a reptéri széken kuporodva, miközben vártam, hogy a Szöulba tartó gépre be lehessen szállni. Felhúztam a lábamat a székre és kinéztem az ablakon, amin túl rendületlenül esett az eső. Valahol tükrözte a hangulatomat, mintha a város is elköszönne tőlem. Imádtam Londonban élni és nagyon nehéz szívvel hagytam ott a szülővárosomat. Imádtam az esős napokat, a nagy sétákat a Temze partján, az ősz illatát, illetve a tél illatát mikor közeledtek. Mindegyiknek megvolt a sajátos szépsége, én pedig imádtam lerajozni az érzéseimet. El se tudtam képzelni az életemet ezek nélkül. Mindig úgy terveztem, hogy az életem minden apró kis rezdülése ebben a gyönyörű és élettel teli városban fog megtörténni. Most meg? Szöul felé tartok az ismeretlenbe. Nagyot sóhajtottam és fejemet a térdemre hajtottam. Féltem attól ami rám vár, hogy miként fogok helyt állni, mennyire tudok majd beilleszkedni és mennyit ért a fél év intenzív koreai nyelvtanulás. Persze a lényeget kifelejtettem, gyakornoknak megyek a nagybátyámhoz Szöulba. Hogy én találtam-e ki ezt? Nem. Azonban miután lediplomáztam nem nagyon találtam munkát, viszont az apám időt se adott nekem arra, hogy kibontakozzak az életben. Rögtön úgy érezte, hogy intézkednie kell és elrendeznie az életemet. Így történt, hogy egyik nap azzal jött haza, hogy elintézte nekem, hogy egy zenei kiadónál lehessek marketing gyakornok. Elsőre rettentően megörültem a lehetőségnek és szinte ugrálni kezdtem örömömben. Egészen addig tartott az örömöm amíg hozzá nem tette, hogy Szöulban. Rögtön leültem a kanapéra és azt se tudtam mit mondjak. Nem akartam elvállalni, de miután az apám biztosította a nagybátyámat, hogy következő év januárban odautazom és elkezdem a munkát nem tudtam mit tenni. Kelletlenül, de belementem. Amellett, hogy messzire kellett mennem a hazámtól más egyéb dolog is aggasztott. Egyrészt az, hogy nem beszéltem koreaiul. Így elkezdtem egy igen intenzív fél éves tanfolyamot, hogy ha kiutazom ne az legyen, hogy ott állok kukán és egy szót se tudok mondani. Persze nem mondom, hogy tökéletes a tudásom, de eladni nem fognak két kecskéért és ez kezdetnek már jó volt. Másrészt azért is izgultam, mert nagyon régen láttam a nagybátyám. Még valamikor a húszas évei közepén kiment Koreába, mikor megismerte a feleségét. Kisebb korunkban sokat láttuk, de amióta beindult a karrierje a zenei kiadónál ahol kb. 8 éve kezdett dolgozni, azóta elég ritkán jött látogatóba. Nem hagyhatta ott a munkáját huzamosabb ideig sajnos. Tudtam, hogy kedves lesz mert mindig aranyos volt velünk, mikor látogatóba jött, de mégis ideges voltam emiatt is.

Felemeltem a fejemet amikor meghallottam, hogy megkezdődött a beszállás, majd nagy sóhajtás közepette felvettem a háti táskámat a mellettem levő székről és elindultam a tömeggel a kijelölt beszállókapuhoz.

Annak ellenére, hogy apa tudja tériszonyos vagyok mégis sikerült nekem az ablak mellé vennie a jegyet. Nagyot sóhajtottam és leültem a székre. Kinéztem az ablakon és eszembe jutott, hogy milyen hosszú repülőút vár rám. Apa valami olyasmit említett, hogy közel 12-13 órát fogok utazni mire Szöulba érek. Direkt olyan járatra vett jegyet ami közvetlen járat és nem kell átszállnom. Ezért hálás voltam neki, mert szerintem képes lettem volna eltévedni, lemaradni a gépről vagy csak egyszerűen elbénázni az egészet.

Az utazás alatt többnyire filmeket néztem, mivel nem szerettem repülni, így mindig eltereltem a figyelmem, hogy ne pánikoljam végig az utat. Ráadásul akkor először utaztam egyedül, emiatt duplán volt bennem félelem. Az út felénél bealudtam sikeresen és bár éreztem, hogy leül mellém valaki nem volt erőm kinyitni a szemem, csak még inkább összehúztam magam az ülésen és próbáltam visszaaludni.

Annyira jól sikerült végül a visszaalvás, hogy az út háromnegyedét végig sikerült aludnom. Mikor felébredtem a mellettem levő ülés már üres volt, de akárki is volt az betakart egy takaróval. Meglepve konstatáltam, hogy ki lehetett ilyen kedves, de hiába nézelődtem senkit se láttam, hogy ki lehetett volna. A takarónak kellemes illata volt és nagyon jó puha, illetve meleg volt. Mivel fázós vagyok így magamon hagytam a takarót és mivel nem volt szívem ott hagyni a gépen és senki nem jelentkezett érte, így begyömöszöltem a táskámba.

Miután leszállt a gép és sikerült kiverekednem magam az ember áradatból, keresni kezdtem a nevemet a tömegben. Apa azt mondta, hogy a nagybátyám majd küld valakit értem a reptérre és elvisz a kiadóhoz. Hosszas forgolódás után és kisebb kétségbeesés után megláttam egy táblát az én nevemmel. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel és indultam meg a nő felé aki igen elegánsan volt felöltözve. Kicsit kezdtem magam kényelmetlenül érezni a tornacipőmben, szakadt farmeromban és farmer kabátomban. Mikor odaértem hozzá meghajolt, amit gyorsan követtem én is, majd kedvesen rám emelte tekintetét.

• Hope Morgan. Örülök, hogy hazánkban köszönthetlek. Az én nevem Jeon Soojin -mosolygott rám
• Én köszönöm, hogy kijött értem és azt, hogy itt lehetek -mondtam megszeppenve
• Ugyan ne butáskodj, Szöul nagy és könnyen el lehet tévedni. Bár látom a koreai nyelv szépen megy azzal nem lesz gondod, hogy megértsenek. -invitált a kijárat felé
• Igyekeztem minél többet tanulni, hogy ne legyek senki terhére. -néztem rá
• Ne aggódj, szívesen segítünk bármiben. Ráadásul én beszélek angolul is, szóval ha valami nem megy nyugodtan kérdezz angolul -mondta és kiérve a reptér elé egy fekete autó felé terelt
• Köszönöm szépen. Lehet eleinte élni fogok a lehetőséggel -követtem
• David sokat mesélt rólad, alig várja, hogy megérkezz -mondta és kinyitotta az ajtót
• Valóban? -néztem rá
• Igen. Mindenkit felkészített az érkezésedre. -mondta miután kiadta az utasítást a sofőrnek
• Jesszusom mibe keveredtem. -motyogtam magam elé angolul
• Ezt értettem és hallottam -mosolygott rám Soojin
• Bocsánat -néztem fel rá és éreztem, hogy elpirulok
• Nem történt semmi. Érthető, hogy új neked a helyzet, főleg egy idegen országban -mondta
• Nem akarok neki csalódást okozni. -vallottam be
• Nem fogsz. Nem is értem miért gondolsz erre, ő egy szorgalmas, jószívű és kreatív lánynak írt le téged. Ha valóban rendelkezel ezekkel a tulajdonságokkal, akkor nem fogsz. -mondta mire én csak tátott szájjal pislogtam rá

Soojin erre elnevette magát mire én gyorsan becsuktam a szám és előre fordultam.

Nem számítottam rá, hogy David ekkora felhajtást csinál abból, hogy megérkezem. Nem szerettem középpontban lenni, azt reméltem, hogy majd szép csendben megérkezem. Arra nem voltam felkészülve, hogy a fél kiadó tud majd rólam. Nagyot sóhajtottam és kinéztem az ablakon. Majd ismét eltátottam a számat. Szöul gyönyörű volt, nem győztem kapkodni a fejem. Annyira belemerültem a nézelődésbe, hogy egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy nagy épület elé érkeztünk, majd a sofőr behajtott a mélygarázsba. A szívem azonnal ezerszeresével kezdett el verni és éreztem, hogy a tenyerem izzadni kezd. Soojin-t követve kiszálltam a kocsiból és némán követtem őt a lift felé. Ha akartam volna se tudtam volna megszólalni annyira izgultam. A folyosón haladva jó páran köszöntek a mellettem haladó lánynak, én pedig csak próbáltam láthatatlanná válni mögötte. Több kevesebb sikerrel, mivel hála a nagybátyámnak jó páran megszólítottak, miszerint én volnék David unokahúga akiről annyit mesélt már. Magamban feljegyeztem, hogy ezért még leszidjam a nagybátyám. Még szerencse, hogy fél Korea nem tud arról, hogy az országba érkeztem. Miután mindenkinek illedelmesen bemutatkoztam, arra figyelve, hogy a helyi szokásokat ne sértsem meg, nagy nehezen eljutottunk a keresett irodához. Az ajtón a nagybátyám neve állt, és alatta egy felirat „Big Hit Entertainment”. Nem sok időm volt agyalni a néven, hogy honnan ismerős, ugyanis a következő pillanatban Soojin már terelt befele. David azonnal felpattant az asztala mögül és felém sietett.

• Hope! De régen láttalak! -mondta és szorosan magához ölelt
• David! -viszonoztam az ölelését
• Mennyit nőttél, kész hölgy lett belőled időközben -tolt el magától, hogy megnézhessen alaposan
• Négy év az négy év bácsikám -néztem fel rá
• Ami igaz az igaz. Ne haragudj, hogy az utóbbi években hanyagoltalak titeket, de egyszerűen nem tudtam elszakadni a munkától hosszabb időre -nézett rám bűnbánó szemekkel
• Ugyan, mindannyian megértettük, hogy fontos a munkád. -mondtam
• Pont olyan vagy, mint az édesanyád. Gyönyörű és kedves -ölelt megint magához
• Öhm, mond David lehet itt ilyet? -kérdeztem
• Lehet, de ne nagyon akarj senkit se megölelni rajtam kívül. Itt inkább az az illem, hogy meghajolsz köszönés gyanánt. De mivel te nem vagy koreai szabályt szeghetek -nevetett fel
• Észben tartom -nevettem zavartan
• Ne aggódj, mindenben segíteni fogok, hogy be tudj illeszkedni és Soojin is biztos segít, ha megkéred. -nézett rám azzal a nyugtató mosolyával
• Rendben és köszönöm -mondtam
• Akkor nem is húzom tovább az időt. A munkád ne aggódj itt kell mellettem végezned. Mellettem leszel marketing gyakornok. Szóval fújd ki azt a nagy levegőt amit eddig bent tartottál. -ült le az asztal mögé
• Túl jól ismersz -ültem le vele szemben a székre
• Én tanítottalak meg annak idején arra, hogyan kell lépcsőn felmászni. Persze, hogy ismerlek Hope -mondta
• Tényleg, már el is felejtettem -nevettem fel az emlék nyomán
• Na szóval. A munkára visszatérve, itt leszel mellettem napi 8 órában. Az én munkámat fogod segíteni és elvárom, hogy 100%-ot beleadj Hope. Sok múlhat ezen a munkán a jövődet illetően. Bizonyítsd be, hogy pont olyan tehetséges vagy, amilyennek gondollak és ezzel sokat segíthetsz a jövőbeli karrieredet illetően. -állt fel
• Köszönöm és igyekezni fogok -mondtam
• Abban biztos vagyok. Most viszont mennem kell, Bang úr már biztosan vár -ért mellém
• Bang úr? -kérdeztem vissza
• Bang Si-hyuk. A Big Hit igazgatója. Majd vele is biztosan fogsz találkozni, mindenkit és mindent kézben tart. De majd szép sorjában. Most Soojin elvisz a lakásomra, érezd magad otthon kérlek. A szobád is megmutatja, pakolj ki, rendezkedj be és ha esetleg szükséged lesz valamire később elmehetünk megvenni. Nekem még van egy kis dolgom, de utána megyek én is. -ölelt meg
• Rendben -néztem fel rá
• Jaj és Hope kérlek ne kószálj el a környéken. Majd elmagyarázom -tette hozzá gyorsan mikor látta, hogy már kérdezném is az okát
• Akkor később -intettem neki és kiléptem az ajtón a kísérőm mögött

Soojin elindult a lift felé és egészen a kocsiig faggatott arról, hogy milyen London, mert még sose volt ott de nagyon szeretne eljutni oda. Lelkesen meséltem neki mindenről ami a szeretett otthonom része. A Big Ben, a nagy sétákat a Temze partján, a piknikeket a Hyde Parkban, hogy milyen szép télen a város és még ezer egy emléket meséltem el neki. Ő csak tágra nyílt szemekkel figyelt és láthatóan nagyon izgatott volt. Megígértem neki, hogy ha legközelebb hazamegyek szívesen elviszem Londonba magunkhoz és akkor megismerheti a várost. Annyira megörült ennek a mondatomnak, hogy elfeledve mindent ugrott a nyakamba. Nevetve viszonoztam az ölelését és épp szálltam volna be a kocsiba mikor megcsapott egy ismerős illat. Megálltam a mozdulatban és vissza pillantottam, de csak egy kapucnis alakot láttam beszállni a liftbe. Az arcát egy maszk takarta így nem tudtam kivenni, hogy ki lehet ő. De egy biztos. Tőle kaptam a takarót a gépen.